MAMS Old Timer Bajnokság és MAMI Kupa – Euro-ring

Végső állomás

A hatodik és egyben befejező futam alkalmával a versenyzőknek minden lóerőt ki kellett nyerniük a motorjaikból, hogy közelebb jussanak a bajnoki címekhez, viszont a gépek ezt nem minden esetben tűrték zokszó nélkül...

A hétvégére közel nyolcvanan neveztek, ami arról tanúskodik, hogy senki nem szerette volna eltékozolni eddig megszerzett helyét a tabellán. A múlt alkalommal debütáló Ketesdy Levente (Szabó-Kuksi SE), valamint Molnár István (Szabó-Kuksi SE) szintén kivették részüket a nagypályás körözésből. 


 Ketesdy Levente, Hörnyéki Szabin és Török István az MW Kupa első három helyezettje

A sors keze

A szombati napon Levinek be kellett érnie egy negyedik hellyel, vasárnap viszont mindent beladott, hogy a pódium legfelső legfelső fokára állhasson. A kalocsai brigád tagjai – Levente riválisai – még a szezon kezdetén felvetették, hogy erősebb motorokkal fognak menni, főleg ha Laczkó Máté (MAMI SE) is csatlakozik közéjük, azután úgy tűnt, hogy erre nem lesz szükség, így maradtak a széria Yamaháknál. Azonban Máté mégis indult az idényben, habár az utolsó két alkalmat kihagyta. Ekkor érkezett meg Levente, aki Mátéhoz hasonlóan szemtelen módon elcsaklizta a jobb pozíciókat a kalocsaiaktól. Igen ám, de Hörnyéki Szabin (MAMI SE) nem sokkal maradt el a fiatal trónbitorló mögött, vasárnap egészen pontosan négy pont volt a különbség kettejük között, így Leventének jövőre is nagyon résen kell lennie, ha Szabin előtt akar célba érni.