Féltávnál a MAMI Kupa

Töretlen lendülettel

Laczkó Máté egy számára ismeretlen géppel brillírozott, míg a többi kategóriában a jól ismert nevek parázs csatái szórakoztatták az örkényi nézőközönséget.

Félidőhöz érkezett Magyarország talán legszínvonalasabb kispályás motorverseny-sorozata, a MAMI Kupa. Ez azt jelenti, hogy már csak három alkalom áll a résztvevők rendelkezésére, hogy változtassanak a tabellán elfoglalt helyükön. Furcsamód tavaly a vetélkedők nagy részét hőségriadó idejére sikerült kitűzni, ezzel szemben idén eddig az összes futamon hosszabb-rövidebb záporok nehezítették a motorosok dolgát. Legutóbb az Örkény mellett található Euro-Ring látta vendégül a MAMI Kupa apraját-nagyját. A 84 indulót most is nagyon sok barát és családtag kísérte el, akik nélkül már el sem lehetne képzelni a rendezvényt, továbbá ne feledkezzünk meg a motorozás, illetve a motorsportok szerelmeseiről sem, akik szintén szép számmal összegyűltek, hogy a lelátókról szurkoljanak. 


 Hol vagytok, szimósok? A korábban népszerű kategória mára alaposan megfogyatkozott...

Megcsappant kategória

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a Simsonnal indulók csapata továbbra is utánpótlásra vár. A szombati napon összesen hárman álltak rajthoz, ezért együtt kellett a pályára gurulniuk a Youngtimer 90 mezőnyével, akik viszont nagyon megszaporodtak az elmúlt időszakban. Legelőször tavaly Máriapócson találkozhattunk a három „alapító taggal”, Hörnyéki Szabinnal, Szerletics Istvánnal, valamint Török Istvánnal, akik az akkori MW Open 90 kategóriában álltak rajthoz. Mindhárman egy-egy Yamaha YZF125R-rel rótták a köröket, na meg persze szép számmal gyűjtötték a trófeákat, ami azóta sincs másképp. A változás csak annyi, hogy mostanra már kilenc főre emelkedett a négyütemű Yamahával versenyzők száma. Persze más márkák is színesítik a mezőnyt, mint például Pátkai Miklós Derbije, aminek vázában eddig egy szériának aligha nevezhető Simson hajtómű kapott helyet, de az idei szezonra Miklós visszaépítette bele a Derbi erőforrást. Ez a döntés nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen már zsinórban a harmadik futamot sikerült szinte problémamentesen teljesítenie, nem is akármilyen eredménnyel.