MAMI Kupa - 2015 - Kakucs Ring

Őrült tempóban

Három héttel a máriapócsi fordulót követően a Kakucs Ringet vették birtokukba a MAMI Kupa résztvevői, hogy folytassák a küzdelmet az értékes pontokért.

A nézőknek ezúttal sem lehetett okuk panaszra, a megszokott, remek hangulat és az ifjú tehetségek parázs csatái biztosították a kellemes időtöltést. Ráadásul a Máriapócson elmaradt futamokat a Classic, az MZ, valamint a Simson kategória résztvevői most maradéktalanul bepótolhatták, ami további izgalmakat jelentett. Egyedül a Youngtimer 90 és a Youngtimer 125 osztályok tagjai döntöttek úgy, hogy az Euro-Ringre is hagynak egy-egy plusz összecsapást. 


 A mogorva időjárás ellenére csak egy-két komolyabb esés tarkította a futamokat

Az időjárás alaposan feladta a leckét a résztvevőknek, ugyanis a szombati nap fele olyan esőzésben telt, hogy akár evezni is lehetett volna az aszfalton. Hála a pályán kialakított biztonságos bukótereknek, nem volt szükség rá, hogy a szervezők bármelyik futamot is elnapolják, így a bátrabbaknak minden lehetőség adva volt, hogy bizonyítsanak a sajátos körülmények között. Igaz, nem is volt hiány esésben, de Szántai Szabó Péter (Szabó Kuksi SE) és Telek Béla(MAMI SE) sérüléseit leszámítva nem történt komolyabb baj - a mentősöknek jóformán még a helyüket sem kellett elhagyniuk.