MAMI Kupa - Kakucs Ring

Eszement egy társaság

A legutóbbi, szó szerint elmosott hétvége után végre napsütéses hétvége köszöntött a Mami Kupa mezőnyére Kakucson. Ismét több mint száz versenyző adta le nevezését, tömve volt a pálya, és a parázs csaták sem maradtak el.

Kezdésként az YT90 mezőnye lépett színre, ők a jól megszokott létszámot és eredményt hozták, ugyanis Telek Béla (MAMI ÉSE) és Pátkai Miklós (MAMI ÉSE) csatája most sem maradt el - szombaton és vasárnap egyaránt megizzadtak a pozíciójukért. A Frey testvérek, Tamás (MAMI ÉSE) és Péter (MAMI ÉSE) is keményen vetekedtek egymással, de egy motorhibának köszönhetően Péter ellenfél nélkül maradt a küzdelemben.
A nyolcadliteres négyüteműek igen kevesen voltak, ráadásul a Török testvérek közül István (MAMI ÉSE) csak vasárnap tette tiszteletét. A Kupa-futamokon Bódis Richárd (Moteuropemedia Kft. – H-Moto Team) és Lakatos Herman (Spárta MSE) harcát izgulhattuk végig, majd a bajnoki napon Somosi Alexanderrel (Spárta MSE) vívhatott Herman. Mellettük említést érdemel még Ernszt Norbert (Spárta MSE), aki szép motorozással a harmadik helyre hozta be frissen fényezett vasát. Sajnos ezúttal a Simson Sport társaság nem bővült újabb taggal, így csak a Ragacs család meccselt egymással, ezúttal György (MAMI ÉSE) nem engedte át fiának, Ákosnak(MAMI ÉSE) a dobogó legfelsőbb fokát. Az ifjú versenyző azért is maradt le, mert műszaki hiba hátráltatta, de hát a technika ördöge mindenütt jelen van…


Bár nem mindegyik kategória vonult fel teljes létszámmal, így is szépen megtöltötték a kakucsi rajtrácsot

Irány Olaszország!

A Motorline és további cégek által támogatott Trofeo Motorline mezőnye viszont nagy visszatérőt köszönthetett Ráski Róbert (MAMI ÉSE) és Lovas János személyében, s Jani bácsi nem is aprózta el a dolgot, rögtön kategóriájának harmadik helyét szerezte meg. Ondreák Péter (Élménycity Kft.) és Fábri Zoltán (Élménycity Kft.) szintén nagy küzdelmet mutatott be, párharcukban végül három meccsből kettőt Péter nyert. A díjkiosztón azt is megtudhattuk tőlük, hogy nemzetközi porondon bizonyíthatnak legjobbjaink, ugyanis a szeptemberi olasz Malossi Day-en Ráski Róbert és Gáspár Attila (MAMI ÉSE) képviseli kis hazánkat - sok sikert a bátor pilótáknak!